Teafilter Blog

Pasztellszínek 2016-ra a Pantone-tól

2016. április 22. - m lara

Rózsakvarc és derűs kék: ezek az idei év színei.

Már szinte hagyománnyá vált, hogy a Pantone minden év decemberében kihirdeti, melyek lesznek a következő év színei. 2016-ra a cég azzal lepett meg mindenkit, hogy rögtön két színt is választottak: ezek pedig a Rose Quarz és a Serenity.

margoandme3.jpg

A 2014-es év ragyogó és friss orchideája után 2015-ben a mély és buja marsalát választotta a cég az év színéül. Ezek után kis meglepetésként 2016-ra rögtön két színt is kaptunk: Rose Quarz, azaz magyarul rózsakvarc, illetve Serenity, azaz derűs kék lett az év színpárja. A Pantone színei lágyak, finomak és megnyugtatóak.

A duplázást azzal indokolja a cég, hogy a két szín annyira kiegészíti egymást, hogy szinte el sem lehet őket választani egymástól. Ezek a halvány színek az egyensúlyt és a békét szimbolizálják, a világnak pedig szerintük most pontosan erre a két dologra van leginkább szüksége.

„A rózsakvarc egy meggyőző és mégis gyengéd szín, ami együttérzést és egyfajta higgadtságot közvetít. Derűs kékkel párosítva pedig tökéletes, ugyanis ez vigasztaló és nyugtató hatással bír, és viharos időkben is nyugalmat hoz” – írja a vállalat a weboldalán, és hozzáteszik azt is, hogy ez a párosítás a nemi egyenlőséget is kifejezi. 

A világcég szerint a színpárt könnyű más színekkel kombinálni, például barnával, zölddel, lilával, sárgával, ezüsttel, pinkkel, de a kék-rózsaszín páros magában is remekül mutat. Felmerül persze a kérdés, hogy ha tetszenek a színek és szeretnéd valamiféle módon becsempészni az életedbe, hogyan tedd.

Lakberendezés

Sokaknak lehet az az első gondolata, hogy ez a két szín a babaszobában mutat a legjobban. Ez igaz is, de – ha már ebben a szellemiségben választották – semmiképp ne válasszuk ketté a színpárt, azaz a lányok szobáját ne fessük kizárólag rózsaszínre, a fiúkét meg kékre. Nyugodtan használjuk együtt a két színt, a gyerkőcöknek valóban békés és megnyugtató lesz látni ezeket az árnyalatokat.

fascinating-square-tray-ceiling-with-flush-mounted-ceiling-fan-above-living-room-seating-area-plus-blue-wall-paint-color-background.jpg

Ha festésre készülünk, ne száműzzük automatikusan ezeket a színeket a lakás többé részéből sem. Nyugodtan használjuk az ebédlőben, hálószobában, de akár a fürdőszobában is. Persze túlzásba itt se essünk és ne csak teljes helyiségekben gondolkozzunk. Bőven elég egy-egy falat kiválasztani, vagy pár új kiegészítővel feldobni a lakást. A nappaliban például nagyszerűen mutat néhány új díszpárna, a fürdőszobában pár szépen elhelyezett, pihe-puha törölköző, kádkilépő – persze csak akkor, ha többi színnel szépen harmonizál.

Divat

Ha a ruhatáradba szeretnéd becsempészi az új Pantone-színeket, akkor ezt most nagyon könnyen megteheted! Ezek a halvány pasztellszínek gyakorlatilag mindenkinek jól állnak. Extrán előnyben vannak a barna hajú és szemű hölgyek. Válogass nyugodtan a halvány rózsaszín és kék blúzok, pulóver között, nyáron jöhetnek a hosszú, laza ruhák, a téli időszakban pedig szerezz be egy sapka-sál-kesztyű szettet abban a színben, amelyik jobban tetszik – ebben az esetben azért a fekete téli kabát nem a legjobb választás.

Smink

A Pantone idei színei lágyak és nőiesek. Legyen szó nappali vagy esti sminkről, nagyon könnyen be tudod őket építeni a rutinodba. Ha a szemhéjadnak szeretnél egy kis extra színt adni, akkor a rózsakvarc egy leheletnyi gyöngyházfényű ragyogással nagyon szépen ki fogja emelni a szemed és a fáradtság nyomait is eltünteti az arcodról. Ha a derűs kéket szeretnéd kipróbálni, akkor íme egy szuper tipp a nyílt és élénk tekintetért: BB krém és egy pici korrektor után használd a kedvenc púdered, a felső szempillasorod tövébe pedig húzz közepes vastagságú vonalat egy puha halványkék szemceruzával és satírozd el. Az alsó vízvonalra fehér kerüljön, a szempilláidat pedig spirálozd szigorúan egy rétegben – a fekete helyett használhatsz barnát is. Alig pár perc alatt elkészül, szolid és visszafogott.

A bejegyzés trackback címe:

https://teafilter.blog.hu/api/trackback/id/tr768654438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása